Egy elcsípett hírlevél

írta: Beréti Menyhért

Modern Takarítás alapító
Én csinálom amit itt látsz. Részt veszek a takarítási munkákban is. Tisztítom a kárpitot, súrolom a padlót, és amire szükséged lehet a lakásban.

Ezt a hírlevelet küldtem ki pár perce a vásárlóinknak.
Ha esetleg nem érkezett volna meg hozzád akkor itt elolvashatod.

Kedves ügyfelünk

Fontos dolog miatt írunk most neked

Az országban kialakult járványos helyzetről már biztosan mindent tudsz és lehet neked is eleged van a sok rémhírből. Valójában két tábor van ezzel kapcsolatban. Vannak akik azt mondják, hogy járvány van, és azok akik azt, hogy nincs járvány.

Az a helyzet, hogy mindkét tábornak igaza van!

Mégpedig azért, mert aki úgy gondolja, hogy járvány van az nem foglalkozott az egészségével eddig. És tényleg van neki félnivalója ez miatt.

Mi ketten, Mónika és Menyhért, régóta tudatosabban élünk. Évek óta futunk és erősítjük az immunrendszerünket vitaminokkal és táplálékkiegészítőkkel.

Az utóbbi hetekben pedig megemeltük a vitamin adagokat, napi 3-4 ezer milligramm C vitamin és 6 ezer nemzetközi egység D3 vitamin. Ezek mellett még egyéb mást is, de ezek a legfontosabbak. Én (Menyhért) pl. szeretem a fokhagymát, naponta 3 gerezdet rágok el mint egy rágót. Van szagom tőle? Van! De egészséges vagyok! És csak ez számít.

Szóval olyan az immunrendszerünk, hogy ha nem akar a korona vírus menten elpusztulni, akkor jobb ha a közelünkbe sem jön. Tehát mi nem fogjuk megkapni mert felkészítettük a szervezetünket már rég.

És ezt javaslom neked is, ha eddig nem gondoltál rá, hogy kezdj el vitaminokat és táplálékkiegészítőket szedni!

Tehát mi nem hagyjuk abba a munkát, mindenkinek teljesítjük a szolgáltatást.
Minden eszközünk meg van hozzá, hogy az előfizetésednek megfelelően továbbra is magasszinten takarítsuk és fertőtlenítsük az otthonodat!

A fertőtlenítés most még nagyobb szerepet kapott. Több hónapra elegendő felület fertőtlenítő szerünk van, és a gőztisztítóink is folyamatos harcra készek.

Ezen kívül megrendeltünk egy ózon generátort, ami a fertőtlenítés és szagtalanítás csúcsa. Nincs ennél hatékonyabb eljárás. Sajnos várni kell rá mert mindet felvásárolták és több hét mire ismét lesz. Addig marad a gőz és a klóros fertőtlenítő, ami eddig is hatékony volt.

Természetesen, ha félsz, (azzal mi nem tudunk mit kezdeni, ezt mindenkinek magában kell elintézni) és nem szeretnéd, hogy takarítva és fertőtlenítve legyen az otthonod, gondolva, hogy mi viszünk be valamit, akkor átütemezhetjük a takarítási időpontjaidat.

Ezt már két előfizetőnknél megtettük, hogy átraktuk a naptárban az időpontjait későbbi időpontokra.

Természetesen a felszabadult időpontokat értékesítjük valaki másnak, tehát ha kéred az átütemezést, akkor már nem gondolhatod meg magadat mert nem biztos, hogy vissza tudjuk adni az eredeti időpontot.

Szóval mi feltöltöttük a (lő) szerraktárainkat és képesek vagyunk a vírus leküzdésére!

Ezt akartuk tudatni veled csak, hogy számíthatsz ránk!

Az egészség és a Modern Takarítás legyen veled!

Üdvözlettel

Mónika és Menyhért

Kipróbálnád milyen a profi takarítás?

Tetszik amit itt láttál vagy olvastál, és szívesen kipróbálnád, hogy milyen lenne az otthonod egy profi takarítás után? Akkor kattints a gombra és válassz egy csomagot most! A rendszerünk egyszerű és lépésről, lépésre végig vezet.

Kapcsolódó bejegyzések – válassz egyet!

Változás 2022 szeptember 1-től

2022 szeptember 1-től a Modern Takarítás kizárólag rendszeres előfizetéses rendszerben működik.Tehát, ha csak egy alkalomra lenne szükséged a takarításra, azt...

Őszi takarítás

Őszi takarítás

Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak, újra itt az ideje, a lakás takarításának. Szeretnél tisztaságot, friss illatot a házba, de a takarításhoz segítséget...

Miért nem vesszük fel a telefont?

Miért nem vesszük fel a telefont?

Miért nem vesszük fel a telefont és miért nem válaszolunk azonnal az írásos üzenetekre? A helyzet az, hogy nem tudjuk mindig felvenni a telefont. Bár az...

Előfizetéses csomagok

Egy alkalmas csomagok

Rólunk

Kapcsolat

Gyakori kérdések

Szerződési feltételek

Szolgáltatásaink

Itt van minden amit csinálunk

Lakástakarítás

Kárpittisztítás

Irodatakarítás

Tavaszi nagytakarítás

Ózonos fertőtlenítés

Helyszíni felmérés

Lépcsőház takarítás